Ügyfélkapu Gamepanel

négy
éve
vagyunk

Először is kezdjük a névvel, honnan is származik? Nos, az SRK a Sivatagi Rohamkukacokat jelenti. Maga az SRK ugyan 2018. szeptember 1-én nyílt meg a nagyközönség számára, de Mi már 2016 novemberében elkezdtük megírni a terveket, összeszedtük gondolatainkat. 2017-ben megnyitottunk 1 hónapra, tesztelés céljából. 2017 májusától kezdve MusicBOTokat adtunk egészen 2018 márciusáig. 2018. december 15-én viszont Német szerverünkről átköltöztünk saját, magyarországi szerverünkre. 2019. februárjában szervergépünket lecseréltük az új, LGA2011v2 foglalattal rendelkező szervergépre, így kielégítve Ügyfeleink igényeit. 2019. augusztus 18-án új gépet helyeztünk üzembe, így két darab szerverünk lett. 2020 márciusában node1 és node2-es gépeinket egy szintre bővítettük, tehát mindkét gép teljesen ugyan olyan specifikációkkal rendelkezik. 2020 nyarán újabb gépeket helyeztünk el, a rengeteg újítás közepedte (DDoS védelem, tűzfal a GamePanelben, MariaDB adatbázis stb.), 2020 ősze és 2021 folyamán üzembe helyeztünk 5 db Ryzen 9 3900X-es gépet, valamint 1 E5-26XX v2-t. 2021. októberében elindítottuk VPS szolgáltatásunkat is E5-2680 V4-es processzorokkal és DDR4 memóriával. 2021 decemberében elkezdtük régi gépeinket (E5 26xx v2, R9 3900x) lecserélni új Ryzen 9 5900x-ekre és NVME SSDre. 2022. május 24.-től minden gépünk Ryzen 9 5900x -re lett cserélve. 2022. május 26.-án bevezettünk a Ryzen 9 5950x VPS csomagokat is. 2023.03.12.-án cégünk első Ryzen 9 7900x-es gépét üzembehelyeztük, majd 2023.04.05.-én Intel Xeon VPS gépeket leváltottuk AMD EPYC 3. gen típusúakra. Így 12 db saját fizikai gépünk van.

Mert 5 percen belül lehet bármilyen játékszervered mely a nap 24 órájában fut, emellé supportot is biztosítunk mely 08:00 - 22:00-ig elérhető, válaszadási arányunk pár perc. Sűrgős esetekre pedig van hívható telefonszámunk. Ha SRK-s vagy akkor a szervered mellé kapsz ingyen 512 MB webtárhelyet, melynek beállításában szintén segítünk. Csak minőségi eszközökkel dolgozunk, szervered stabil futásáért 12 db szervergép felel, melyekben NVME SSD, DDR4 3200 MHz, valamint Ryzen 9 5900x processzorok vannak. Gamepanelünk Magyarországon egyedülálló. Miért mi? Szerveredet önfenntartóvá teheted EDHÍVÁS szolgáltatásunkkal, így fizetned sem kell érte. Bő kínálatunk miatt nálunk remélhetőleg minden kedvedrevalót megtalálsz, TS3-tól kezdve COD, GTA, Minecraft-ig megtalálsz 120+ játékot, emellett több VPS csomagunk is van (Ryzen 9 5950x, EPYC 7713). Stabil szolgáltató vagyunk, már 5 éve a piacon, az SRK fejlődik a legjobban, szinte minden hónapban jön egy-egy Ügyfélkapu, Gamepanel, hardveres, bármilyen frissítés. Flexibilis, dinamikus szolgáltató vagyunk. Emellett minden játékszervert, vpst naponta mentünk, mely az előfizetés kezdetétől 2 hónapig letölthető / visszaállítható, valamint minden adatbázist óránként mentünk. Ha egyéni kérésed van nyugodtan írj ránk, találunk rá megoldást.

MIÉRT
LEGYÉL
SRK-S?

MIÉRT MINKET VÁLASSZ?

Legmagasabb játékosszám

csak publikus adatok

0

Összes bérelt szerver

2018-tól

0

2024-es éves uptime

naponta frissül

0

ÜGYFÉL ÉRTÉKELÉS

0

0

UGame
WAITING